japan.kalligrafiaklub.hu

Az elmúlt lassan két év alatt igen sok témát megismertünk a japán kalligráfiával kapcsolatban. Van, amivel azonban még igen keveset foglalkoztunk, és ez a kalligráfia története. Furcsa, hogy valahogy pont a kalligráfia története az, ami így háttérbe szorult, éppen ezért most szeretnék erről az ügyről is kicsit beszélni.Valójában a kalligráfia története igen messze, a távoli, nagyon távoli múltba tekint vissza, egészen a kínai írás születéséig. Valójában nem is tudjuk, hogy pontosan mikor született ez az írás, de talán az egyik legrégebbi a világ összes írása közül, de a ma is élők között biztosan nagy lehetősége van a győzelemre. A négyezer éves jóslócsontokon már tulajdonképpen egy kész írást látunk. Ez az írás – éppen fellelhetőségének helye okán – a csontírás nevet kapta. Ez az írás alakult át a bronz tárgyakon lévő feliratokba, a bronzírásba. Számunkra azonban az a lépés az igazán érdekes a kalligráfia történetének szempontjából, amikor a Han-korban, az i. e. 2. században az ecset megjelenésével elkezdtek Kínában bambuszra írni. Ennek az volt a módja, hogy bambusz csíkokat vágtak és annak felületére függőlegesen írtak, majd ezeket a „lapokat” összekötötték, és létrejött a bambuszkönyv.

Íme ez a három írás képekben:

A kalligráfia igazi hordozója viszont a papír, amely Kínában i. sz. 2-3. században már meg is jelent. Ezzel pedig az egész írás megváltozott. Megjelent a nyomtatás egyszerűbb formája is, amely esetben kőbe vésték a szöveget, onnan pedig papírra vitték át. A kőbe vésett írás elnevezése a pecsétírás, amelyet a mai napig használnak a pecsételőkön is.

De térjünk vissza a papírhoz. A bambuszírás hamar átkerült a papírra, és ezzel átalakuláson is átesett, amelynek eredménye a hivatalnoki- vagy más szóval kancelláriai-írás. Ez már valóban a kalligráfia. Elnevezését pedig onnan kapta, hogy a hivatalnokok használták. Innentől kezdve már nem beszélhetünk arról, hogy a „stílusok követik egymást”. A papír és az ecset egymásra találásával kialakult egy kézre álló stílus és vele együtt másik három is, amelyek egymás mellett éltek, és napjainkban is egyenrangúan használt – de sosem kevert – írás-stílusok. Erről az utóbbi három stílusról (kaisho, gyōsho, sōsho) már rengeteget beszéltünk, és minden hónapban egy-egy kanji kapcsán újra és újra elő is kerülnek. Azonban valami bizonyosan mindenkinek feltűnt. Még mindig Kínában járunk. De mielőtt végre átkelnénk Japánba nézzük meg az imént említett stílusokat is (a pecsét-, a hivatalnoki- valamint a már jól ismert három írásunkat):

Japánba a kalligráfia magával az írással együtt került át. Az írás pedig valamikor az 5. század környékén a buddhizmussal érkezett Japánba, méghozzá szent szövegek formájában, amelyeket hamarosan tanulmányozni és másolni kezdtek. (Ha jobban megfigyeljük a korábban leírt eseményeket, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen már minden ma ismertebb stílus addigra létezett már.) A kínai írásból alakult aztán ki a sajátosan japán kana írás valamikor a 8-10. században. Addigra természetesen már a bonyolultabb kínai írásjegyekkel is – különböző módszerek segítségével – japán szövegeket is lejegyeztek, mint például a Kojiki (Kodzsiki, 古事記) és a Nihon Shoki (Nihon Soki, 日本書紀) vagy Nihongi (日本紀), amely szövegek Japán történetét foglalták magukba (egyebek mellett).

Szóval a 10. századra végső soron kialakult a teljes ma ismert japán írás, és igaz természetesen változott az elmúlt ezer évben (főleg használatában, ami mind az írott, mind a beszélt nyelvre igaz), de mégis legalább ezer évesnek bátran tekinthetjük.

Mára talán elég is ennyi adat. A következő alkalommal kimondottan a japán kalligráfia történeti eseményeivel fogunk foglalkozni. Addig is kedvcsinálónak egy-egy kép a két híres krónikáról. Elsőként egy 1599-ből származó Nihon Shoki részlet, majd egy Kojiki részlet:

És itt ajánlom figyelmébe a régi írások iránt érdeklődőknek, hogy picit nézzenek be ebbe a könyvtároldalba (http://www.library.pref.osaka.jp/lib/collect/kichosho.html), ahol még jó pár régi mű több száz éves vagy akár több, mint ezer éves példányainak egy-egy oldalát meg lehet szemlélni.

Kellemes nézelődést és köszönöm a figyelmet!

Az elmúlt lassan két év alatt igen sok témát megismertünk a japán kalligráfiával kapcsolatban. Van, amivel azonban még igen keveset foglalkoztunk, és ez a kalligráfia története. Furcsa, hogy valahogy pont a kalligráfia története az, ami így háttérbe szorult, éppen ezért most szeretnék erről az ügyről is kicsit beszélni.Valójában a kalligráfia története igen messze, a távoli, nagyon távoli múltba tekint vissza, egészen a kínai írás születéséig. Valójában nem is tudjuk, hogy pontosan mikor született ez az írás, de talán az egyik legrégebbi a világ összes írása közül, de a ma is élők között biztosan nagy lehetősége van a győzelemre. A négyezer éves jóslócsontokon már tulajdonképpen egy kész írást látunk. Ez az írás – éppen fellelhetőségének helye okán – a csontírás nevet kapta. Ez az írás alakult át a bronz tárgyakon lévő feliratokba, a bronzírásba. Számunkra azonban az a lépés az igazán érdekes a kalligráfia történetének szempontjából, amikor a Han-korban, az i. e. 2. században az ecset megjelenésével elkezdtek Kínában bambuszra írni. Ennek az volt a módja, hogy bambusz csíkokat vágtak és annak felületére függőlegesen írtak, majd ezeket a „lapokat” összekötötték, és létrejött a bambuszkönyv.

Íme ez a három írás képekben:

A kalligráfia igazi hordozója viszont a papír, amely Kínában i. sz. 2-3. században már meg is jelent. Ezzel pedig az egész írás megváltozott. Megjelent a nyomtatás egyszerűbb formája is, amely esetben kőbe vésték a szöveget, onnan pedig papírra vitték át. A kőbe vésett írás elnevezése a pecsétírás, amelyet a mai napig használnak a pecsételőkön is.

De térjünk vissza a papírhoz. A bambuszírás hamar átkerült a papírra, és ezzel átalakuláson is átesett, amelynek eredménye a hivatalnoki- vagy más szóval kancelláriai-írás. Ez már valóban a kalligráfia. Elnevezését pedig onnan kapta, hogy a hivatalnokok használták. Innentől kezdve már nem beszélhetünk arról, hogy a „stílusok követik egymást”. A papír és az ecset egymásra találásával kialakult egy kézre álló stílus és vele együtt másik három is, amelyek egymás mellett éltek, és napjainkban is egyenrangúan használt – de sosem kevert – írás-stílusok. Erről az utóbbi három stílusról (kaisho, gyōsho, sōsho) már rengeteget beszéltünk, és minden hónapban egy-egy kanji kapcsán újra és újra elő is kerülnek. Azonban valami bizonyosan mindenkinek feltűnt. Még mindig Kínában járunk. De mielőtt végre átkelnénk Japánba nézzük meg az imént említett stílusokat is (a pecsét-, a hivatalnoki- valamint a már jól ismert három írásunkat):

Japánba a kalligráfia magával az írással együtt került át. Az írás pedig valamikor az 5. század környékén a buddhizmussal érkezett Japánba, méghozzá szent szövegek formájában, amelyeket hamarosan tanulmányozni és másolni kezdtek. (Ha jobban megfigyeljük a korábban leírt eseményeket, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen már minden ma ismertebb stílus addigra létezett már.) A kínai írásból alakult aztán ki a sajátosan japán kana írás valamikor a 8-10. században. Addigra természetesen már a bonyolultabb kínai írásjegyekkel is – különböző módszerek segítségével – japán szövegeket is lejegyeztek, mint például a Kojiki (Kodzsiki, 古事記) és a Nihon Shoki (Nihon Soki, 日本書紀) vagy Nihongi (日本紀), amely szövegek Japán történetét foglalták magukba (egyebek mellett).

Szóval a 10. századra végső soron kialakult a teljes ma ismert japán írás, és igaz természetesen változott az elmúlt ezer évben (főleg használatában, ami mind az írott, mind a beszélt nyelvre igaz), de mégis legalább ezer évesnek bátran tekinthetjük.

Mára talán elég is ennyi adat. A következő alkalommal kimondottan a japán kalligráfia történeti eseményeivel fogunk foglalkozni. Addig is kedvcsinálónak egy-egy kép a két híres krónikáról. Elsőként egy 1599-ből származó Nihon Shoki részlet, majd egy Kojiki részlet:

És itt ajánlom figyelmébe a régi írások iránt érdeklődőknek, hogy picit nézzenek be ebbe a könyvtároldalba (http://www.library.pref.osaka.jp/lib/collect/kichosho.html), ahol még jó pár régi mű több száz éves vagy akár több, mint ezer éves példányainak egy-egy oldalát meg lehet szemlélni.

Kellemes nézelődést és köszönöm a figyelmet!

A Buddha írásjegye kapcsán érdemes pár dolgot figyelembe vennünk. Nyilvánvaló, hogy azelőtt nem volt ez a kanji, amíg maga a buddhizmus meg nem érkezett Kínába, majd később Japánba is. Egyes kutatások szerint valamikor az i.e. 3. század környékén már biztosan megtalálható volt a buddhizmus Kínában, ugyanis az akkor élt császár azt mondta, hogy igyekezett elnyomni a terjedését. Ezt az állítást az is alátámaszthatja, hogy erre az időszakra teszik, hogy Indiából Asóka császár i.e. 250 környékén szerzeteseket küldött a környező országokba, hogy hírét vigyék a buddhizmus tanainak. Éppen ezért talán nem túl nagy tévedés, ha úgy gondoljuk, hogy nyilvánvalóan ehhez az időszakhoz köthető a kanji eredete is. De azért komolyabb becslésekbe nem bocsátkoznék, elméletet sem szeretnék gyártani. Viszont nézzük meg, hogyan is néz ki ez az írásjegy. Bal oldalán az ember (人) gyököt () láthatjuk, jobb oldalán a furcsa „cikk-cakk” vonal két függőleges áthúzással egy tagadást jelentő szó, vagyis annyit tesz: nem (弗). Ebből könnyen megérthetjük, hogy Kínában úgy nevezték meg Buddhát, mint aki nem ember, vagyis pontosabban „már nem ember”, mivel meghaladta az emberi ragaszkodásokat és szenvedéseket, túllépet mindezeken.

Nézzük is meg ennek a kanjinak a történetét:

Megnézve a történetét még valamiről nem árt, ha szót ejtünk. A modern leírási módja ennek az írásjegynek különbözik a régitől, és a következőképpen néz ki: 仏. Kiejtésben, jelentésben nincsen különbség, csupán leegyszerűsödött maga a kanji. Azonban kalligráfiákon a mai napig inkább használják a klasszikusat, vagyis a régit.

Végezetül a Buddha írásjegyét egy olyan kalligráfiával szeretném bemutatni, amelyen nem csupán maga az egyetlen írásjegy látható – ami egyébként igen gyakori a Buddhával kapcsolatban, sőt inkább találhatunk egyetlen kanjit ábrázoló műveket az esetében –, hanem Buddha szavaival is még illusztrálva van:

A Buddha írásjegye kapcsán érdemes pár dolgot figyelembe vennünk. Nyilvánvaló, hogy azelőtt nem volt ez a kanji, amíg maga a buddhizmus meg nem érkezett Kínába, majd később Japánba is. Egyes kutatások szerint valamikor az i.e. 3. század környékén már biztosan megtalálható volt a buddhizmus Kínában, ugyanis az akkor élt császár azt mondta, hogy igyekezett elnyomni a terjedését. Ezt az állítást az is alátámaszthatja, hogy erre az időszakra teszik, hogy Indiából Asóka császár i.e. 250 környékén szerzeteseket küldött a környező országokba, hogy hírét vigyék a buddhizmus tanainak. Éppen ezért talán nem túl nagy tévedés, ha úgy gondoljuk, hogy nyilvánvalóan ehhez az időszakhoz köthető a kanji eredete is. De azért komolyabb becslésekbe nem bocsátkoznék, elméletet sem szeretnék gyártani. Viszont nézzük meg, hogyan is néz ki ez az írásjegy. Bal oldalán az ember (人) gyököt () láthatjuk, jobb oldalán a furcsa „cikk-cakk” vonal két függőleges áthúzással egy tagadást jelentő szó, vagyis annyit tesz: nem (弗). Ebből könnyen megérthetjük, hogy Kínában úgy nevezték meg Buddhát, mint aki nem ember, vagyis pontosabban „már nem ember”, mivel meghaladta az emberi ragaszkodásokat és szenvedéseket, túllépet mindezeken.

Nézzük is meg ennek a kanjinak a történetét:

Megnézve a történetét még valamiről nem árt, ha szót ejtünk. A modern leírási módja ennek az írásjegynek különbözik a régitől, és a következőképpen néz ki: 仏. Kiejtésben, jelentésben nincsen különbség, csupán leegyszerűsödött maga a kanji. Azonban kalligráfiákon a mai napig inkább használják a klasszikusat, vagyis a régit.

Végezetül a Buddha írásjegyét egy olyan kalligráfiával szeretném bemutatni, amelyen nem csupán maga az egyetlen írásjegy látható – ami egyébként igen gyakori a Buddhával kapcsolatban, sőt inkább találhatunk egyetlen kanjit ábrázoló műveket az esetében –, hanem Buddha szavaival is még illusztrálva van:

Az előző alkalommal olyan könyveket néztünk meg a kalligráfia kapcsán, amelyek közvetlenül a gyakorlásunkat segítő kötetek, szótárak. Ez alkalommal kicsit másfajta könyveket nézünk meg, amelyek történeti írások, mesterek munkáinak bemutatásai vagy elemzések a témáról. Akad számtalan kötet, szóval nyilván való, hogy most is csak szemezgetünk. De ne is várakozzunk sokat, vessük magunkat a könyvek közé.Először Stephen Addiss professzor munkásságáról szeretnék szót ejteni. Számtalan csodálatos kötet került már ki a kezei közül, amelyek a japán – esetleg kínai – kalligráfiát vagy éppen a haiku művészetét mutatják be. Addiss amúgy egy egyetemen tanít, amely Richmondban található, és ott adja tovább ismereteit nem csak a japán kalligráfia területén. Minden írása precíz, és mégis jól olvasható. Sajnos magyar nyelven egyetlen könyve megvásárolható csak, a Hogyan nézzük a japán művészetet? (HVG Kiadó Zrt., 2005.), viszont ez a kötet napjainkban is általában elérhető. Ebben a kötetben végigjárja Addiss az összes fontosabbnak ítélt művészeti ágat, és elmagyarázza, hogyan és mit érdemes nézzünk a műalkotások szemlélése közben. Olyan apróságokra is felhívja a figyelmünk, amelyek valóban színesíthetik a mesterművek élvezetét, és élménnyé varázsolják azt. A kalligráfiára is kitér, és igen olvasmányosan mesél el néhány fontosabb információt erről a témáról. Maga a könyv valójában nem csupán Addiss, hanem Audrey Yoshiko Seo keze munkáját is őrzi, akinek később egy másik könyvéről még szót fogok ejteni.

Ezen a különleges kiadványon kívül két angol nyelvű kötetét mutatom még be Stephen Addissnak, amelyek a The Art of Zen, illetve a 77 Dances címet viselik. Az első kötet a japán zen buddhizmus hangulatos történeti bemutatása a kalligráfián keresztül. Nem csupán az alkotásokról van benne szó, hanem magukról az alkotókról, a mesterekről is rengeteget megtudhatunk. Életrajzi elemekkel tarkított történetek és tanítások tárháza a kötet. A második könyv szintén tartalmaz olyan kalligráfiákat, mestereket, akik buddhisták voltak, azonban számtalan más írástudó ember alkotásait is megtekinthetjük a kötetben. Mind a két kiadvány gazdagon illusztrált, színes és számtalan egész oldalas képpel díszített. Ha valaki nem ért angolul, vagy igazán a szöveg nem is érdekli, akkor albumként is használhatja bármelyiket.

Addiss könyveit azért is ajánlom mindenki figyelmébe, mert igazán hozzáértő módon kezel bennük minden apró részletet, és általuk mi magunk is értőbbé válhatunk a japán művészet és azon belül is a japán kalligráfia világában.

A következő négy könyv, amelyről szólni szeretnék kimondottan zen témákat, illetve a kalligráfia szellemi útját mutatják be. Az előző alkalommal már megnéztük jó pár olyan kötetet, amelyek érdekesen és akár rendkívül részletesen írnak a japán kalligráfiáról, és egyben gyakorláshoz is alkalmas tartalommal is bírnak. Most azt kiegészítve nézzük meg az alábbiakat.

Az első a Zen and the art of calligraphy. Ez a kötet azért is érdekes, mert a már többször említésre került Hitsuzendō (筆禅道) iskola egyik nagymestere Terayama sensei és az ő mestere, Ōmori Sōgen sensei közös szerzeménye. Nagyon körültekintően és tematikusan tekintik át a zen és a kalligráfia kapcsolatát, valamint mutatják be számtalan példával azokat a témákat, amelyeket ez a kapcsolat hozott a kalligráfia történetébe. A könyv ezen felül egy különleges résszel is büszkélkedhet, amelyben a mesterek az iskola forrásának tekintett Yamaoka Tesshū (Jamaoka Tessú, 山岡鉄舟, 1836-1888) alkotásait, írását elemzik. Rendkívüli kötet, tele csodálatos alkotásokkal és olyan információkkal, amelyek mindenki számára érdekesek és értékesek lehetnek.

A második az Ensō, Zen Circles of Enlightement címet viseli, és az imént említett Audrey Yoshiko a szerzője. A „zen körről” már mi is beszéltünk korábban, és igen részletesen. Ez a könyv tulajdonképpen ezt az egyetlen témát kiemelve járja körül számtalan mester alkotását. Akit elvarázsol ez a kérdés, annak feltétlenül egy alapmű.

A harmadik a Brush Meditation, méghozzá H. E. Davey tollából, amely teljesen körüljárja a kalligráfia szellemi útját, annak megállóit, érdekességeit. Mindezt elmélyülten és pontosan fogalmazva teszi meg. Tulajdonképpen rendkívüli a tartalmát tekintve. Az előző könyvek mind egyfajta típusnak tekinthetőek. Alapjában véve vannak a kalligráfiáról történeti írások, alkotók és alkotások bemutatásai, téma-gyűjtemények, egy-egy iskola vagy a gyakorlás bemutatása. Azonban a szellemi részével lényegesen kevesebb kötet foglalkozik. Ez ilyen.

Végül, de nem utolsó sorban még a Zen Word, Zen Calligraphy-t szeretném pár szóban szemléltetni. A szerzőpáros Eidō Tai Shimano és Kōgetsu Tani. Előbbi a szövegért, utóbbi pedig a könyvben szereplő kalligráfiákért felelős. A címe tulajdonképpen tökéletesen megmutatja a tartalmát is. Kapunk számtalan zen mondást, szöveget, és azokhoz magyarázatokat, és természetesen mindegyik megtekinthetjük kalligráfiaként is. Kellemes és komoly gyűjtemény. Mégis mindenkinek szívesen ajánlom, nem csak a zen buddhizmus iránt érdeklődőknek, hiszen a rengeteg alkotás magáért beszél.

Ha már így szóba került, hogy egy könyv egyszerre tanítás és a kalligráfia élvezete, akkor a harcművészek, és elsősorban az aikidō iránt érdeklődők számára minden bizonnyal ismert Ueshiba mester magyar nyelven is megjelent könyvét szeretném ajánlani. A kötet címe: Az út kézikönyve (Szenzár Kiadó, 2001.). Több borítóval is ismerhetjük, azonban a tartalom értéke konstans. Igaz, hogy a szöveg valóban a „harcosok útját” követők számára íródott, és több műből lett összeválogatva, azonban a kötetben szereplő négy mester alkotásai – köztük természetesen magának a nagymesternek az alkotásai is szerepelnek – mindenki számára csodálatos élményt nyújtanak.

Mostanra rengeteg könyvet ismertünk meg. Következőleg kicsit betekintünk majd a kalligráfia történetébe is röviden.

Mindenkinek jó gyakorlást!

Az előző alkalommal olyan könyveket néztünk meg a kalligráfia kapcsán, amelyek közvetlenül a gyakorlásunkat segítő kötetek, szótárak. Ez alkalommal kicsit másfajta könyveket nézünk meg, amelyek történeti írások, mesterek munkáinak bemutatásai vagy elemzések a témáról.

Akad számtalan kötet, szóval nyilvánvaló, hogy most is csak szemezgetünk belőlük. De ne is várakozzunk sokat, vessük magunkat a könyvek közé!

Először Stephen Addiss professzor munkásságáról szeretnék szót ejteni. Számtalan csodálatos kötet került már ki a kezei közül, amelyek a japán – esetleg kínai – kalligráfiát vagy éppen a haiku művészetét mutatják be. Addiss amúgy egy egyetemen tanít, amely Richmondban található, és ott adja tovább ismereteit nem csak a japán kalligráfia területén. Minden írása precíz, és mégis jól olvasható. Sajnos magyar nyelven egyetlen könyve megvásárolható csak, a Hogyan nézzük a japán művészetet? (HVG Kiadó Zrt., 2005.), viszont ez a kötet napjainkban is általában elérhető. Ebben a kötetben végigjárja Addiss az összes fontosabbnak ítélt művészeti ágat, és elmagyarázza, hogyan és mit érdemes nézzünk a műalkotások szemlélése közben. Olyan apróságokra is felhívja a figyelmünk, amelyek valóban színesíthetik a mesterművek élvezetét, és élménnyé varázsolják azt. A kalligráfiára is kitér, és igen olvasmányosan mesél el néhány fontosabb információt erről a témáról. Maga a könyv valójában nem csupán Addiss, hanem Audrey Yoshiko Seo keze munkáját is őrzi, akinek később egy másik könyvéről még szót fogok ejteni.

Ezen a különleges kiadványon kívül két angol nyelvű kötetét mutatom még be Stephen Addissnak, amelyek a The Art of Zen, illetve a 77 Dances címet viselik. Az első kötet a japán zen buddhizmus hangulatos történeti bemutatása a kalligráfián keresztül. Nem csupán az alkotásokról van benne szó, hanem magukról az alkotókról, a mesterekről is rengeteget megtudhatunk. Életrajzi elemekkel tarkított történetek és tanítások tárháza a kötet. A második könyv szintén tartalmaz olyan kalligráfiákat, mestereket, akik buddhisták voltak, azonban számtalan más írástudó ember alkotásait is megtekinthetjük a kötetben. Mind a két kiadvány gazdagon illusztrált, színes és számtalan egész oldalas képpel díszített. Ha valaki nem ért angolul, vagy igazán a szöveg nem is érdekli, akkor albumként is használhatja bármelyiket.

Addiss könyveit azért is ajánlom mindenki figyelmébe, mert igazán hozzáértő módon kezel bennük minden apró részletet, és általuk mi magunk is értőbbé válhatunk a japán művészet és azon belül is a japán kalligráfia világában.

A következő négy könyv, amelyről szólni szeretnék kimondottan zen témákat, illetve a kalligráfia szellemi útját mutatják be. Az előző alkalommal már megnéztük jó pár olyan kötetet, amelyek érdekesen és akár rendkívül részletesen írnak a japán kalligráfiáról, és egyben gyakorláshoz is alkalmas tartalommal is bírnak. Most azt kiegészítve nézzük meg az alábbiakat.

Az első a Zen and the art of calligraphy. Ez a kötet azért is érdekes, mert a már többször említésre került Hitsuzendō (筆禅道) iskola egyik nagymestere Terayama sensei és az ő mestere, Ōmori Sōgen sensei közös szerzeménye. Nagyon körültekintően és tematikusan tekintik át a zen és a kalligráfia kapcsolatát, valamint mutatják be számtalan példával azokat a témákat, amelyeket ez a kapcsolat hozott a kalligráfia történetébe. A könyv ezen felül egy különleges résszel is büszkélkedhet, amelyben a mesterek az iskola forrásának tekintett Yamaoka Tesshū (Jamaoka Tessú, 山岡鉄舟, 1836-1888) alkotásait, írását elemzik. Rendkívüli kötet, tele csodálatos alkotásokkal és olyan információkkal, amelyek mindenki számára érdekesek és értékesek lehetnek.

A második az Ensō, Zen Circles of Enlightement címet viseli, és az imént említett Audrey Yoshiko a szerzője. A „zen körről” már mi is beszéltünk korábban, és igen részletesen. Ez a könyv tulajdonképpen ezt az egyetlen témát kiemelve járja körül számtalan mester alkotását. Akit elvarázsol ez a kérdés, annak feltétlenül egy alapmű.

A harmadik a Brush Meditation, méghozzá H. E. Davey tollából, amely teljesen körüljárja a kalligráfia szellemi útját, annak megállóit, érdekességeit. Mindezt elmélyülten és pontosan fogalmazva teszi meg. Tulajdonképpen rendkívüli a tartalmát tekintve. Az előző könyvek mind egyfajta típusnak tekinthetőek. Alapjában véve vannak a kalligráfiáról történeti írások, alkotók és alkotások bemutatásai, téma-gyűjtemények, egy-egy iskola vagy a gyakorlás bemutatása. Azonban a szellemi részével lényegesen kevesebb kötet foglalkozik. Ez ilyen.

Végül, de nem utolsó sorban még a Zen Word, Zen Calligraphy-t szeretném pár szóban szemléltetni. A szerzőpáros Eidō Tai Shimano és Kōgetsu Tani. Előbbi a szövegért, utóbbi pedig a könyvben szereplő kalligráfiákért felelős. A címe tulajdonképpen tökéletesen megmutatja a tartalmát is. Kapunk számtalan zen mondást, szöveget, és azokhoz magyarázatokat, és természetesen mindegyik megtekinthetjük kalligráfiaként is. Kellemes és komoly gyűjtemény. Mégis mindenkinek szívesen ajánlom, nem csak a zen buddhizmus iránt érdeklődőknek, hiszen a rengeteg alkotás magáért beszél.

Ha már így szóba került, hogy egy könyv egyszerre tanítás és a kalligráfia élvezete, akkor a harcművészek, és elsősorban az aikidō iránt érdeklődők számára minden bizonnyal ismert Ueshiba mester magyar nyelven is megjelent könyvét szeretném ajánlani. A kötet címe: Az út kézikönyve (Szenzár Kiadó, 2001.). Több borítóval is ismerhetjük, azonban a tartalom értéke konstans. Igaz, hogy a szöveg valóban a „harcosok útját” követők számára íródott, és több műből lett összeválogatva, azonban a kötetben szereplő négy mester alkotásai – köztük természetesen magának a nagymesternek az alkotásai is szerepelnek – mindenki számára csodálatos élményt nyújtanak.

Mostanra rengeteg könyvet ismertünk meg. Következőleg kicsit betekintünk majd a kalligráfia történetébe is röviden.

Mindenkinek jó gyakorlást!

Az előző alkalommal olyan könyveket néztünk meg a kalligráfia kapcsán, amelyek közvetlenül a gyakorlásunkat segítő kötetek, szótárak. Ez alkalommal kicsit másfajta könyveket nézünk meg, amelyek történeti írások, mesterek munkáinak bemutatásai vagy elemzések a témáról.

Akad számtalan kötet, szóval nyilvánvaló, hogy most is csak szemezgetünk belőlük. De ne is várakozzunk sokat, vessük magunkat a könyvek közé!

Először Stephen Addiss professzor munkásságáról szeretnék szót ejteni. Számtalan csodálatos kötet került már ki a kezei közül, amelyek a japán – esetleg kínai – kalligráfiát vagy éppen a haiku művészetét mutatják be. Addiss amúgy egy egyetemen tanít, amely Richmondban található, és ott adja tovább ismereteit nem csak a japán kalligráfia területén. Minden írása precíz, és mégis jól olvasható. Sajnos magyar nyelven egyetlen könyve megvásárolható csak, a Hogyan nézzük a japán művészetet? (HVG Kiadó Zrt., 2005.), viszont ez a kötet napjainkban is általában elérhető. Ebben a kötetben végigjárja Addiss az összes fontosabbnak ítélt művészeti ágat, és elmagyarázza, hogyan és mit érdemes nézzünk a műalkotások szemlélése közben. Olyan apróságokra is felhívja a figyelmünk, amelyek valóban színesíthetik a mesterművek élvezetét, és élménnyé varázsolják azt. A kalligráfiára is kitér, és igen olvasmányosan mesél el néhány fontosabb információt erről a témáról. Maga a könyv valójában nem csupán Addiss, hanem Audrey Yoshiko Seo keze munkáját is őrzi, akinek később egy másik könyvéről még szót fogok ejteni.

Ezen a különleges kiadványon kívül két angol nyelvű kötetét mutatom még be Stephen Addissnak, amelyek a The Art of Zen, illetve a 77 Dances címet viselik. Az első kötet a japán zen buddhizmus hangulatos történeti bemutatása a kalligráfián keresztül. Nem csupán az alkotásokról van benne szó, hanem magukról az alkotókról, a mesterekről is rengeteget megtudhatunk. Életrajzi elemekkel tarkított történetek és tanítások tárháza a kötet. A második könyv szintén tartalmaz olyan kalligráfiákat, mestereket, akik buddhisták voltak, azonban számtalan más írástudó ember alkotásait is megtekinthetjük a kötetben. Mind a két kiadvány gazdagon illusztrált, színes és számtalan egész oldalas képpel díszített. Ha valaki nem ért angolul, vagy igazán a szöveg nem is érdekli, akkor albumként is használhatja bármelyiket.

Addiss könyveit azért is ajánlom mindenki figyelmébe, mert igazán hozzáértő módon kezel bennük minden apró részletet, és általuk mi magunk is értőbbé válhatunk a japán művészet és azon belül is a japán kalligráfia világában.

A következő négy könyv, amelyről szólni szeretnék kimondottan zen témákat, illetve a kalligráfia szellemi útját mutatják be. Az előző alkalommal már megnéztük jó pár olyan kötetet, amelyek érdekesen és akár rendkívül részletesen írnak a japán kalligráfiáról, és egyben gyakorláshoz is alkalmas tartalommal is bírnak. Most azt kiegészítve nézzük meg az alábbiakat.

Az első a Zen and the art of calligraphy. Ez a kötet azért is érdekes, mert a már többször említésre került Hitsuzendō (筆禅道) iskola egyik nagymestere Terayama sensei és az ő mestere, Ōmori Sōgen sensei közös szerzeménye. Nagyon körültekintően és tematikusan tekintik át a zen és a kalligráfia kapcsolatát, valamint mutatják be számtalan példával azokat a témákat, amelyeket ez a kapcsolat hozott a kalligráfia történetébe. A könyv ezen felül egy különleges résszel is büszkélkedhet, amelyben a mesterek az iskola forrásának tekintett Yamaoka Tesshū (Jamaoka Tessú, 山岡鉄舟, 1836-1888) alkotásait, írását elemzik. Rendkívüli kötet, tele csodálatos alkotásokkal és olyan információkkal, amelyek mindenki számára érdekesek és értékesek lehetnek.

A második az Ensō, Zen Circles of Enlightement címet viseli, és az imént említett Audrey Yoshiko a szerzője. A „zen körről” már mi is beszéltünk korábban, és igen részletesen. Ez a könyv tulajdonképpen ezt az egyetlen témát kiemelve járja körül számtalan mester alkotását. Akit elvarázsol ez a kérdés, annak feltétlenül egy alapmű.

A harmadik a Brush Meditation, méghozzá H. E. Davey tollából, amely teljesen körüljárja a kalligráfia szellemi útját, annak megállóit, érdekességeit. Mindezt elmélyülten és pontosan fogalmazva teszi meg. Tulajdonképpen rendkívüli a tartalmát tekintve. Az előző könyvek mind egyfajta típusnak tekinthetőek. Alapjában véve vannak a kalligráfiáról történeti írások, alkotók és alkotások bemutatásai, téma-gyűjtemények, egy-egy iskola vagy a gyakorlás bemutatása. Azonban a szellemi részével lényegesen kevesebb kötet foglalkozik. Ez ilyen.

Végül, de nem utolsó sorban még a Zen Word, Zen Calligraphy-t szeretném pár szóban szemléltetni. A szerzőpáros Eidō Tai Shimano és Kōgetsu Tani. Előbbi a szövegért, utóbbi pedig a könyvben szereplő kalligráfiákért felelős. A címe tulajdonképpen tökéletesen megmutatja a tartalmát is. Kapunk számtalan zen mondást, szöveget, és azokhoz magyarázatokat, és természetesen mindegyik megtekinthetjük kalligráfiaként is. Kellemes és komoly gyűjtemény. Mégis mindenkinek szívesen ajánlom, nem csak a zen buddhizmus iránt érdeklődőknek, hiszen a rengeteg alkotás magáért beszél.

Ha már így szóba került, hogy egy könyv egyszerre tanítás és a kalligráfia élvezete, akkor a harcművészek, és elsősorban az aikidō iránt érdeklődők számára minden bizonnyal ismert Ueshiba mester magyar nyelven is megjelent könyvét szeretném ajánlani. A kötet címe: Az út kézikönyve (Szenzár Kiadó, 2001.). Több borítóval is ismerhetjük, azonban a tartalom értéke konstans. Igaz, hogy a szöveg valóban a „harcosok útját” követők számára íródott, és több műből lett összeválogatva, azonban a kötetben szereplő négy mester alkotásai – köztük természetesen magának a nagymesternek az alkotásai is szerepelnek – mindenki számára csodálatos élményt nyújtanak.

Mostanra rengeteg könyvet ismertünk meg. Következőleg kicsit betekintünk majd a kalligráfia történetébe is röviden.

Mindenkinek jó gyakorlást!

A tavasz kezdetén megnéztük a tavasz írásjegyét. Most itt a nyár, hát nézzük meg a nyár vagyis a natsu (夏) írásjegyét.Az évszakok írásjegye szinték rengeteg kalligráfián megjelenik. Ezért is gondoltam úgy, hogy ahogy idén egyik évszakból a másikba lépünk, mi is megnézzük őket. Az évszakok a mi kultúránkban is rengeteg jelentést hordoznak. Valójában ezek a jelentések igen globálisak, és talán nem is annyira egyes területekhez vagy kultúrákhoz köthetőek, hanem sokkal inkább magához az emberiséghez. Így lehet a tavasz az ébredés, a nyár a csodálatos színek és a termés érésének időszaka, az ősz az aratás, majd a tél az álomhoz kötődő ciklus.

Nézzük is meg a nyár kanjijának történetét:

A nyárhoz úgy gondoltam, hogy egy könnyed, szabad alkotás jár. Hiszen a nyár az a csoda, amikor már minden virágzik, zöldbe borulva tárul szemünk elé, és gyors zivatarok, hirtelen viharok tarkítják a csodálatosan verőfényes időt.

Ezért most nem is kalligráfiát, hanem egy érdekes pecsétet nézzünk meg, amely a nyár írásjegyét ábrázolja:

Az évszakok írásjegye szinték rengeteg kalligráfián megjelenik. Ezért is gondoltam úgy, hogy ahogy idén egyik évszakból a másikba lépünk, mi is megnézzük őket. Az évszakok a mi kultúránkban is rengeteg jelentést hordoznak. Valójában ezek a jelentések igen globálisak, és talán nem is annyira egyes területekhez vagy kultúrákhoz köthetőek, hanem sokkal inkább magához az emberiséghez. Így lehet a tavasz az ébredés, a nyár a csodálatos színek és a termés érésének időszaka, az ősz az aratás, majd a tél az álomhoz kötődő ciklus.

Nézzük is meg a nyár kanjijának történetét:

A nyárhoz úgy gondoltam, hogy egy könnyed, szabad alkotás jár. Hiszen a nyár az a csoda, amikor már minden virágzik, zöldbe borulva tárul szemünk elé, és gyors zivatarok, hirtelen viharok tarkítják a csodálatosan verőfényes időt.

Ezért most nem is kalligráfiát, hanem egy érdekes pecsétet nézzünk meg, amely a nyár írásjegyét ábrázolja:

Az évszakok írásjegye szinték rengeteg kalligráfián megjelenik. Ezért is gondoltam úgy, hogy ahogy idén egyik évszakból a másikba lépünk, mi is megnézzük őket. Az évszakok a mi kultúránkban is rengeteg jelentést hordoznak. Valójában ezek a jelentések igen globálisak, és talán nem is annyira egyes területekhez vagy kultúrákhoz köthetőek, hanem sokkal inkább magához az emberiséghez. Így lehet a tavasz az ébredés, a nyár a csodálatos színek és a termés érésének időszaka, az ősz az aratás, majd a tél az álomhoz kötődő ciklus.

Nézzük is meg a nyár kanjijának történetét:

A nyárhoz úgy gondoltam, hogy egy könnyed, szabad alkotás jár. Hiszen a nyár az a csoda, amikor már minden virágzik, zöldbe borulva tárul szemünk elé, és gyors zivatarok, hirtelen viharok tarkítják a csodálatosan verőfényes időt.

Ezért most nem is kalligráfiát, hanem egy érdekes pecsétet nézzünk meg, amely a nyár írásjegyét ábrázolja:

Mostani alkalommal kicsit betekintünk a japán kalligráfia azon területére, amelyeket úgy is nevezhetnénk, hogy oktatási segédanyagok. A címben a szótárakat emeltem ki, de valójában olyan könyvekkel is foglalkozni fogunk, amelyek bemutatják a kalligráfia tanulásához kellő folyamatokat, néhány példával bemutatva azt.Először is nézzük meg a szótárakat, vagyis azokat a könyveket, amelyek a kanjik különféle leírási módjait tartalmazzák. Vannak az úgynevezett „írásmód” szótárak, amelyeket Kakikatajiteneknek (書き方字典) nevezhetünk gyűjtőnévvel. Ez annyit tesz valóban, hogy írásmód szótár.

Aztán vannak azon szótárak, amelyek a kanjiknak bizonyos számú alakját mutatják be. Vannak egy, három, öt stílust felvonultató szótárak, vagy a kana írás stílusait bemutatóak. Ezek a Shotaijitenek (書体字典), vagyis az „írás teste” szótárak. Ez az elnevezés onnan eredeztethető, hogy a kalligráfia stílusainak japán elnevezésében is megtalálhatjuk ezen szótárak nevében felismerhető tai (体) szót, amelyet testet jelent, amit kiegészíthetünk még nyugodtan az alak vagy forma jelentéssel is.

A kana íráshoz is találhatunk segédanyagokat, Kanajitenek (かな字典) vagyis kana szótárak alakjában.

Erről a három típusról szólva nézzünk is meg pár kötet borítóját, hogy lássuk miről is beszéltünk eddig:

De vannak kimondottan kalligráfia szótárak is, Shodōjitenek (書道字典), vagyis olyan kalligráfiához kötődő szótárak, amelyek valójában többnyire olyan tartalommal bírnak, mint az írásmódokat bemutató különböző nevű szótárak, de kimondottan kalligráfia szótár névvel látják el őket.

Végső soron azt mondhatjuk, hogy ezek csupán elnevezésbeli eltérések, és nem feltétlenül a tartalmat érintő különlegességek. Sokkal inkább abban lelhetjük meg a különbségeket, hogy melyik kötet mit emel ki, mit helyez a középpontba a kanjik történetéből vagy írásmódjából. Éppen ezért aszerint érdemes válasszunk, hogy mire is szeretnénk használni kötetünket. Persze a választáshoz bele is kell nézzünk. Íme egy példa egy ilyen szótár belső beosztása:

Persze, ha gyakorlunk, néha kifogyunk a témából. Ilyenkor jól jöhetnek a kalligráfiához kapcsolódó szövegek gyűjteménye, mint például ez a sorozat:

De más oktató sorozatok is vannak:

Mielőtt belenéznénk pár kimondottan oktató jellegűnek nevezhető könyvbe is, amelyek között már angol nyelvűeket is találhatunk, nézzünk bele még pár kalligráfia szótár belsejébe. Íme:

Az oktató jellegű könyvek közül számtalant mutathatnék be. Most én négyet fogok csupán, amelyek közül három angol nyelvű. Az oktató könyvek igen hasonlatosak pár alapvető dologban. Először is mindegyik tartalmaz az elején rövid leírást a kalligráfiáról, stílusairól, eszközeiről. Aztán többnyire bemutatják a megfelelő testtartást, ecsettartást, az alapvonásokat is akár, majd különböző mintákat mutatnak még, amelyek alapján akár gyakorolni is kezdhetünk. Azonban némi hiányosságuk is akadhat. Rendszerint alapvetően nem tartalmaznak vonássorrendekben való segítséget, vagy azt, hogyan is kell lépésről-lépésre leírni egy adott írásjegyet. Mégis igen hasznosak tudnak lenni abban az esetben, ha olvasni szeretnénk a témáról, de nem feltétlenül lexikális tudásra vágyunk, sokkal inkább magát a gyakorlatot szeretnénk megismerni. A mestereket persze nem cserélheti ki egy könyv soha, de támpontokat adhat.

Elsőként Yuuko Suzuki mester könyvét nézzük meg. Ez a kötet igen részletesen körüljárja a kalligráfia témáját. Van benne történet, az anyagok bemutatása, bemutatja a kanji írást is, de főleg a kanával foglalkozik. Vagyis egy olyan könyvet tartunk a kezünkben, amely elsősorban ahhoz segít bennünket, hogy megismerhessük a kanák írását. Bizonyosan mindenki emlékszik még a kana írásról szóló cikksorozatra. Nos, sokat segített benne – egyebek mellett – ez a kötet is, hogy azok elkészülhessenek:

A második könyvnek Christopher J. Earnshaw kötetét választottam. A kivitele nem túl szép, ám a tartalma egyedülállónak is tekinthető. Rengeteg háttér információval leszünk gazdagabbak, ha kezünkbe vesszük. Megismerkedhetünk röviden még a pecsétek készítésével, a faragott „kalligráfiákkal”, a keretezés néhány fogásával, stílusokkal, történettel, eszközökkel, sőt interjúkat is közöl mesterekkel. Mindezek mellett tartalmaz egy kis gyakorláshoz is alkalmas részt. Nem túl részletes, de azért nem kezeli felszínesen ezt a választott témáját sem:

A harmadik Tanchu Terayama sensei csodálatos kötete a zen kalligráfiáról. Korábban már írtam a Hitsuzendō (筆禅道) iskoláról. Tanchu Terayama sensei hosszú évekig vezette ezt az iskolát és ezen könyv mellett más, elméletibb kötet is kötődik a nevéhez, amelyről majd egy következő írásban foglalkozom. A Zen brushwork röviden bemutatja az eszközöket, a gyakorlás bázisát, alapjait, az iskola történetét, különleges mozgással egybekötött meditációs gyakorlatát, valamint egy-egy téma elkészítésének útját és módját. Igazi kincs, ha kezünkbe kerül:

Az utolsó könyv egy Szív szútra írását, másolását segítő kötet. Az alapoktól elvisz minket a kész szútráig. Bemutatja a szükséges eszközöket, a különleges arany tus és a hagyományos fekete tus elkészítésének módját, az előkészületeket, a vonalazást, ha nem gyárilag vonalazott papírt használunk, alkotókat, és természetesen magát a szútrát is részletesen. Segít megismerni az írásjegyeket, és csodálatos példákat is felsorol:

Végül egy utolsó kép és egy utolsó megjegyzés. Említettem, hogy az oktató jellegű könyvekből alkalmasint hiányoznak azok a részek, amelyek bemutatják, hogyan kell valóban elkészíteni egy írásjegyet, milyenek az arányai, vagy éppen mi a vonássorrendje. Viszont vannak olyan szótárak, amelyek akár vonásonként is megmutatják az adott kanjikat, vagy külön be van jelölve minden írásjegynél, hogy milyen arányokra kell figyeljünk. Erre példa az alábbi:

Sok könyvet néztünk most meg. Hosszasan időztünk a részleteknél.

Köszönöm a kitartó figyelmet!

Már írtam arról, hogy május 23-án a Műcsarnokban micsoda rendezvény lesz. Ott látható lesz egy kalligráfia kiállítás, amelyen egyrészt megjelenik majd a korábban megmutatott 45 db A4-es kép, valamit az a 32 db shikishi is, amit még elkészítettem erre az alkalomra. Kis ízelítőnek és kedvcsinálónak íme lentebb a shikishik!

Remélem mindenkinek örömére szolgál majd, ha ellátogat a Műcsarnokba!

Már írtam arról, hogy május 23-án a Műcsarnokban micsoda rendezvény lesz. Ott látható lesz egy kalligráfia kiállítás, amelyen egyrészt megjelenik majd a korábban megmutatott 45 db A4-es kép, valamit az a 32 db shikishi is, amit még elkészítettem erre az alkalomra. Kis ízelítőnek és kedvcsinálónak íme lentebb a shikishik!

Remélem mindenkinek örömére szolgál majd, ha ellátogat a Műcsarnokba!

Mostani alkalommal kicsit betekintünk a japán kalligráfia azon területére, amelyeket úgy is nevezhetnénk, hogy oktatási segédanyagok. A címben a szótárakat emeltem ki, de valójában olyan könyvekkel is foglalkozni fogunk, amelyek bemutatják a kalligráfia tanulásához kellő folyamatokat, néhány példával bemutatva azt.

tovább

Mostani alkalommal kicsit betekintünk a japán kalligráfia azon területére, amelyeket úgy is nevezhetnénk, hogy oktatási segédanyagok. A címben a szótárakat emeltem ki, de valójában olyan könyvekkel is foglalkozni fogunk, amelyek bemutatják a kalligráfia tanulásához kellő folyamatokat, néhány példával bemutatva azt.

tovább

A magyar One Drop Zendo (Egy Csepp Szangha)
zen közössége egy különleges
jótékonysági napra készül a Műcsarnokban: A rendezvény a Kelet-Japánt sújtó,
hatalmas erejű földrengés és cunami túlélőinek
szeretne segítséget nyújtani.

 

Május 23-án, hétfőn egész nap mindenkit szeretettel várnak a Műcsarnokba, ahol is az érdeklődők

• betekintést nyerhetnek a japán teaszertartásba, kellékeibe, tradíciójába,
• valamint megismerkedhetnek a zen gyakorlással:
  egész napos recitálás, zazen, és előadások várnak minden érdeklődő,
• ezzel egybekötve pedig japán kalligráfia kiállítás és vásár is lesz!

Azon szerencsés helyzetbe kerültem, hogy jónéhány munkám a falakra kerül, méghozzá előre láthatóan nem kisebb mester munkáinak társaságában, mint tanítónk, Harada Rōshi!

Ő jelenleg az egyik legnagyobb japán rinzai zen mester, aki nem csak Japánban, hanem Európa szerte, Indiában és Amerikában is több One Drop Zendo közösséget segít a gyakorlásban sesshinek és különféle találkozók alkalmával.
Tavaly Magyarországon kalligráfia kiállítása és demonstrációja is volt, amelyen alig fértek el az emberek, olyan sokan szerették volna élőben hallani és látni Rōshit.

A hazai közösség segítőkész tagjai és sok más nagylelkű felajánló együttes munkájával tehát a rendezvény a Kelet-Japánt sújtó földrengés és cunami túlélőinek gyűjt elsősorban anyagi támogatást, mégpedig olyan módon, hogy "cserébe" ad is valamit! - ez igazán nagyszerű gondolat számomra is, ezért igyekeztem minél több kalligráfiát hazapostázni, a nemes cél megvalósítását ilyen módon a távolból is támogatva.

Tehát: mind a belépők teljes összege, mind pedig az ott megvásárolt dolgok teljes összege Japánba kerül a rászorulóknak: ez azt jelenti, hogy a kiállított kalligráfiák mind megvásárolhatóak lesznek (nem csak a képen láthatóak...)!

És hogy kicsit ízelőt nyújtsak a kínálat egy részéből, az itt látható képen A4-es méretű kalligráfiák láthatóak, amelyeket külön erre az alkalomra készítettem itt Japánban, a Sogenji kolostorban, ahol jelenleg zent gyakorlok Harada Róshi mester keze alatt.

A magyar One Drop Zendo (Egy Csepp Szangha) zen közössége, amelynek tagja lehetek egy különleges napra készül a Műcsarnokban. Május 23-án, hétfőn egész nap mindenkit szeretettel várnak, ahol is az érdeklődők betekintést nyerhetnek a japán teaszertartásba, kellékeibe, tradíciójába, valamint megismerkedhetnek a zen gyakorlással. Egész napos rectálás, zazen és előadások várnak mindenkit. Ezzel egybekötve pedig japán kalligráfia kiállítás is látható. Azon szerencsés helyzetbe kerültem, hogy számtalan munkám a falakra kerül, méghozzá előre láthatóan nem kisebb mester társaságában, mint tanítónk, Harada Rōshi. Ő jelenleg az egyik legnagyobb japán rinzai zen mester, aki nem csak Japánban, hanem Európa szerte, Indiában és Amerikában is több One Drop Zendo közösséget segít a gyakorlásban sesshinek és különféle találkozók alkalmával. Tavaly Magyarországon kalligráfia kiállítása és demonstrációja is volt, amelyen alig fértek az emberek olyan sokan szerették volna élőben hallani és látni Rōshit. Az egész rendezvény a Kelet-Japánt súlytó földrengés és cunami túlélőinek szeretne segítséget nyújtani. Így mind a belépők teljes összege, mind pedig az ott megvásárolt dolgok teljes összege Japánba kerül a rászorulóknak. Ez azt jelenti, hogy a kiállított kalligráfiák mind megvásárolhatóak lesznek. És hogy már kicsit ízelőt nyújtsak a kínálatból az alábbi két képen az A4-es méretű kalligráfiák láthatóak, amelyeket külön erre az alkalomra készítettem Japánban és küldök haza:

A magyar One Drop Zendo (Egy Csepp Szangha)
zen közössége egy különleges
jótékonysági napra készül a Műcsarnokban: A rendezvény a Kelet-Japánt sújtó,
hatalmas erejű földrengés és cunami túlélőinek
szeretne segítséget nyújtani.

 

Május 23-án, hétfőn egész nap mindenkit szeretettel várnak a Műcsarnokba, ahol is az érdeklődők

• betekintést nyerhetnek a japán teaszertartásba, kellékeibe, tradíciójába,
• valamint megismerkedhetnek a zen gyakorlással:
  egész napos recitálás, zazen, és előadások várnak minden érdeklődő,
• ezzel egybekötve pedig japán kalligráfia kiállítás és vásár is lesz!

Azon szerencsés helyzetbe kerültem, hogy jónéhány munkám a falakra kerül, méghozzá előre láthatóan nem kisebb mester munkáinak társaságában, mint tanítónk, Harada Rōshi!

Ő jelenleg az egyik legnagyobb japán rinzai zen mester, aki nem csak Japánban, hanem Európa szerte, Indiában és Amerikában is több One Drop Zendo közösséget segít a gyakorlásban sesshinek és különféle találkozók alkalmával.
Tavaly Magyarországon kalligráfia kiállítása és demonstrációja is volt, amelyen alig fértek el az emberek, olyan sokan szerették volna élőben hallani és látni Rōshit.

A hazai közösség segítőkész tagjai és sok más nagylelkű felajánló együttes munkájával tehát a rendezvény a Kelet-Japánt sújtó földrengés és cunami túlélőinek gyűjt elsősorban anyagi támogatást, mégpedig olyan módon, hogy "cserébe" ad is valamit! - ez igazán nagyszerű gondolat számomra is, ezért igyekeztem minél több kalligráfiát hazapostázni, a nemes cél megvalósítását ilyen módon a távolból is támogatva.

Tehát: mind a belépők teljes összege, mind pedig az ott megvásárolt dolgok teljes összege Japánba kerül a rászorulóknak: ez azt jelenti, hogy a kiállított kalligráfiák mind megvásárolhatóak lesznek (nem csak a képen láthatóak...)!

És hogy kicsit ízelőt nyújtsak a kínálat egy részéből, az itt látható képen A4-es méretű kalligráfiák láthatóak, amelyeket külön erre az alkalomra készítettem itt Japánban, a Sogenji kolostorban, ahol jelenleg zent gyakorlok Harada Róshi mester keze alatt.

Számtalan buddhizmushoz köthető kanjit néztünk meg már, most ideje, hogy Japán sajátos hitvilágához, a sintóhoz (神道) is „benézzünk”. Már magában ebben a szóban is megtaláljuk az írásjegyet, amit ma megnézünk és ez a kami (神), amelyet bár istennek fordítanak le általában, azonban közel sem olyan „figura” megnevezése, amilyenre a görög kultúra vagy a kereszténység kapcsán mi ennek a szónak a hallatán gondolunk.Először is nézzük meg mit is jelent a sintó (神道) szó. Ha részeire szedjük, akkor a japános kifejezés tárul elénk, vagyis a kami no michi (kami no micsi, 神の道), amely annyit jelent: az istenek útja. Úgy tartják, hogy Japán a „nyolcmillió kami országa”. Valójában végtelen számú kami létezhet. Ha úgy tetszik, akár mindennek lehet kamija: egy öreg fának, erdőnek, hegynek, a szélnek, vagy egy folyónak. Valójában azonban nem is valaminek van egy kamija, hanem a kami lakik valahol. Ahol pedig lakik, az egy szent hely. (Ilyen szent helyeket jelölhetnek az úgynevezett toriik (鳥居) is, azok a csodás, többnyire vörösre festett kapuk, amelyeket számtalan Japánban készült fényképen láthatunk.) Szentélyekben is lakhatnak kamik, ahol van is számára kialakított „hely”. Azonban a kami nincs folyamatosan ott egy adott térben. Ismerős a régi japán hónapok elnevezése kapcsán, hogy „kamik nélküli hónap” (神無月)? Manapság a hónapok nevei csupán annyiból állnak, hogy: első, második vagy valahányadik hónap. Régen azonban minden hónapnak meg volt a neve. A kamik nélküli hónap az október. Valójában egész Japánban így hívták ezt a hónapot, kivéve egyetlen helyet, az Izomu szentély (出雲大社) körzetét, ahol viszont kamikkal telt hónapként ismerték. Ennek az az oka, hogy a hit szerint októberben ott gyűlnek össze a kamik az éves találkozójukra.

Szóval a kami nincs midig jelen egy adott helyen, sőt akár alhat is éppen, vagy rosszabb esetben örökre el is hagyhatja azt, ami nyilván igen szerencsétlen dolog. (Ha már a szerencse kérdésénél járunk, természetesen van szerencsétlenség kamija is.) Mivel a kami, amit nevezhetünk energiának, vagy természetfölötti erőnek, entitásnak, pihenhet is, így egy sintó szentélybe a szokások szerint úgy lépünk be – amely belépés előtt megmosakszunk, szánkat is kimossuk, és füstölőt is gyújtunk –, hogy kétszer összeütjük tenyerünket, vagyis tapsolunk. Ezzel felébresztjük óvatosan a kamit, hogy fogadhasson minket vagy éppen meghallgathassa kérésünket például.

A sintó valláshoz rengeteg hiedelem, szokás, szertartás és ünnep kapcsolódik, amelyekről jelen keretek közt nem tudok szót ejteni. Inkább nézzük meg a kami írásjegyének történetét:

Figyeljük csak meg hogyan alakult ki! Egy kavargó, tekergő vonalból, ami picit emlékeztethet minket a görög kultúrából is ismert meander (szögletes csigavonal) díszítésre is. A görög dísznek is vallási, kultikus szerepet tulajdonítanak, miszerint visszatartja a negatív és gonosz erőket.

Végül a kami írásjegyével egy dinamikus kalligráfiát szeretnék megmutatni, amely egy igen modern és kecses megoldás, és egy tokiói kalligráfia iskola oldaláról származik:

Számtalan buddhizmushoz köthető kanjit néztünk meg már, most ideje, hogy Japán sajátos hitvilágához, a sintóhoz (神道) is „benézzünk”. Már magában ebben a szóban is megtaláljuk az írásjegyet, amit ma megnézünk, és ez a kami (神), amelyet bár istennek fordítanak le általában, azonban közel sem olyan „figura” megnevezése, amilyenre a görög kultúra vagy a kereszténység kapcsán mi ennek a szónak a hallatán gondolunk.

tovább