Új kínai pecsétem, végre KŐBŐL
Mivel a kiállítási kalligráfiákra nem lehet azt a gumibélyegzős pecsét"utánzatot" nyomni, amit eddig használtam(ami egyébként szerintem jól sikerült darab volt) , ezért nekiálltam elkészíteni a saját, kőből faragott hagyományos kínai pecsétemet. A követ már megvettem (zöldesbarna, márványos szerpentinit, 70mm hosszú, a felső végén elnagyolt sárkánymotívum faragva, 19mm x 19 mm-es a pecsételő felülete). Meg is terveztem a rajzolatát. A pecsétfaragás egyébiránt a kínai kalligráfia egy igen speciális ága. Más szempontok érvényesülnek, más stílusok használatosak egy pecséten, mint egy papírra készült kalligráfián. Itt látható a pecsétem végleges terve, ami alapján már el is kezdtem a faragását. (Nem ez az első pecsét, amit magam faragok kőből, nem olyan ördöngösség, csak pontos kezet és jó szemet kíván)
A kínai pecsétekről részletesebb leírás a weboldalamon:
http://kinai.kalligrafiaklub.hu/yinzhang.htm








Hozzászólások
Szeptemberben felvettem a tíz fogadalmat, így mostmár "Dharma Teacher in training" (DTIT) vagyok, Azaz egy éven belül dharma tanító lehetek!
Hát megint sokat tanultam tölletek, mivel a mi életfelfogásunk merőben más, érdekes dolgokat tudtam meg, és amit írtok a kalligráfiárol mindenképp igaz, szinte minden nagyobb kultúrában, még az elveszettekben is gondoljatok az olmékokra, vagy a fülöp szigetek benszülötteire, akiknek az írásjegyeit mind a mai napig nem tudták megfejteni,már közülük is nőtek ki ügyes kalligráfusok, de szeritem, (Ám ez csak a saját véleményem) magával az írás kialakulásával alakult ki maga a kalligráfia is, bár én igazán szinte csak a közelkeleti kalligráfiákat értem és ismerem, én csak abban tudok vélleményt mondani, az iszlám kalligráfia sokszínűsége ugyebár főként annak a tilalomnak köszönhető hogy semmilyen élő állatot vagy embert vagy mindent aminek lelke van nem szabad ábrázolni az egyszerűen HARAM nem is tudom hogyan magyarázzam ezt a szót, ( Tiltott, tilos, bűn,) talán ezek álnak hozzá a legközelebb, egyszerűbbben hogy értsétek, minden ami haram dolog szó vagy cselekedet, az egy muszlimnak tilos, példáúl, a vér evése az alkohol fogyasztása, a disznóhús,a házasságtörés, a napi 5 ima elhagyása, allah mellé más isten társítása, la illah il allah, muhammad raszul allah., tehát ezek tiltott cselekedetek, Visszatérve az eredeti gondolathoz mivel az iszlám művészek nem ábrázolhattak, úgymond akármit. a kalligráfiát fejlesztették tökélyre, kissé lehet hogy elfogult vagyok de nem tudok úgy csodálni se egy japán egy kínai tibeti nyugati ciril, vagy bár milyen más kalligráfiát mint egy Török arab vagy perzsa feliratot, na jó az is igaz hogy a kínait meg a többit nem értem azt se tudom mi van oda leírva, emezeket legalább ismerem, és értem, és bizony itt le is lepleződött hogy az elfogultság beszélt belőllem, talán ha azokat is érteném, de sajna nem értem igy nem is tetszik annyira, mertr csak azt tudjuk értékelni igazán amit értünk., bocs hogy ilyen bő lére eresztettem, remélem nem bántottam meg senki, s ha megbántottam nem dirrekt volt (szándékos!!!) CSA K VICCELTEM.
Szallam aleykum va rahmatullah.
Abdul Yusuf...
Nagyon tetszik. Laikus szemmel a felhőt felismerem benne, de a fehéret nem. A jin-jang "beleszövése" nagyon jól sikerült, Úgyhogy egy hozzá nem értő itélete:
A pecsétről is... Kínai hagyományok modern verziója!
Hogy ne csak a vallás és filozófia kérdéskörében nyilvánuljak meg, szeretném gratulációm megejteni Balázs felé, mert kellemes kis pecsétet készített! A tradíciókhoz bár nem kapcsolódik, de a jól megszokott Balázs-féle ötletesség, kreatívitás ismét felszínre tör, és valóban szép egységet alkot!
Balász! Gratulálok! Egyedi a terved!
szallam kardesim.
Te Buthista bagy? Már ne érts félre, nincsen azzal semmi baj, hisz én meg Muszlim vagyok, Al hamdu lillah, csak érdeklődés szintjén vetettem fel a gondolatot, tudod az iszlám minden vallást tisztel, és érdekes módon senkit nem akar erőszakkal megtéríteni, ha buthista vagy kíváncsi lennék nagy vonalakban miben hiszel? Ennyi!
Ahlan.
Abdul.
Jaj a pecsétnyomód igazán jól néz ki, ezek a kínai jelek elég érdekesek, aszem ha 100 évig élnék akkor se tudnám megtanúlni, ráadásúl nem is betűírás, de neked látom már jól megy, úgyhogy gratulálok....
Igen, 2004 óta zen gyakorló buddhista vagyok. Tudnod kell azonban, hogy tkp. a buddhizmus NEM vallás. Tehát lehet valaki muszlim buddhista, katolikus buddhista, ateista...
A mi iskolánkban konkrétan egy időben volt egy jezsuita pap, aki rendszeresen gyakorolt és felvette a fogadalmakat.
Miben hiszek?
A rövid válasz egy üvöltés lenne. Vagy az: "Semmiben és mindenben"
A zen lényege a saját igazi lényegünk megtapasztalása és a jelen pillanatban való létezés által megszabadulni a szenvedésektől és megszabadítani minden érző lényt is. A megtapasztaláshoz a nem-gondolkodás vezet. A gondolkodás, agyalás úgy működik, mint egy görbe koszos tükör: felnagyít, lekicsinyít, tisztának vagy koszosnak, jónak vagy rossznak mutatja számunkra a dolgokat, holott ilyen duális kategóriák valójában nem léteznek. Nincs jó ember, vagy rossz ember, csupán ember van. A zen által tiszta, sima tükörré válhatunk, ami mindent pontosan úgy mutat, ahogyan van.
Ahogy sok zen mester mondta az évszázadok alatt: "Az igazság éppen ilyen!"
Balázs
Mi Nikolasszal majdnem Chong An Sunim-nál kötöttünk volna buddhista házasságot, mivel japán rinzai vonalon nincs, aki házasságkötést intézzen, ő meg ismeri Nikolaszt és felajánlotta a koreai rinzai szertartást - de közben rájöttem, hogy tőlem elég hamisak lettek volna a buddhista fogadalmak, így aztán nem lesz buddhista esküvőnk :-)
Egyébként honnan vetted, hogy a buddhizmus, és azon belül a zen nem vallás? :-o
Ez valami nyugati típusú vallásosság-fóbia lehet a zen-gyakorló körökben, mert már többször is hallottam - de ugye nem Chong An Sunim mondott ilyet? Azon meg lennék lepve...
A zen gyakorlása a megvilágosodás lehetőségében való hit nélkül puszta testgyakorlás, akár jógázhatna is ennyi erővel az, aki zent gyakorol. (Bár lehet hogy ezzel meg a jógát gyakorlókat bántom meg, és lehet hogy ők is hiszenk valamiben, ezt nem tudom, nem ismerem az ind filozófiát vagy amihez a jóga kötődik...)
De amíg azokat a fogadalmakat komolyan gondolod, amiket buddhistaként leteszel, addig vallást gyakorolsz - hiszen józan ésszel, vallásos hit nélkül senki nem gondolhatja komolyan, hogy ő minden szenvedő lényért cselekszik, amikor zazenben ül.
Nem beszélve a karmáról, meg az életeken át zajló útról, ami szintén hit kérdése.
Egy nem vallásos ember megszületik és meghal, közben pedig cselekszik, ahogy az élet hozza, elvek és szokások alapján.
Bárki, aki ennél "magasabb" vezérlőelvek szerint él, az már vallást gyakorol, mert hisz valamiben, ami túlmutat a hétköznapok tapasztalatain.
Tudom, ez nem az a fórum, ahol érdemes ezt a témát tovább fejtegetni, de úgy éreztem, muszáj rákérdeznem erre végre valakitől, akit ismerek is, és talán válaszol nekem erre, mert már többször is hallottam innen-onnan, hogy a buddhizmus nem vallás, és nem értem, honnan származik, mire alapozódik... Remélem nem haragszol, hogy itt és így teszem fel a kérdést - a zennel kapcsolatos válaszodban úgy érzem, minden úgy van, ahogyan én is tudom, csak ez az egy dolog, hogy a buddhizmus nem vallás, ez lepett meg.
A jóga (nem a fitness jóga ami mostanában hűde divat...) nagyon is vallásos. A jóga egy olyan út mint a zen. Más út, közös cél.
Nem biztos, hogy nem érdemes fejtegetni a témát - természetesen elmélyült hitviták nélkül, ha lehet - hiszen az írás, és ezzel a kalligráfia gyökereihez tekintélyes módon kapcsolódnak a különböző vallások.
Az összefüggéseket köteteken keresztül lehetne sorolni, de elegendő, ha belegondolunk, milyen szerepe volt a vallásnak az iszlám kalligráfia kialakulásában, mit tettek a keresztény szerzetesek a nyugati kalligráfiához, stb, stb, stb. Ez akár külön topikot is érdemelne a fórumban, mert hosszabb távú téma is lehet, mint egy kép alá tűzött bejegyzéssorozat.
A Buddhizmus "besorolása" tekintetében kétféle interpretálással találkoztam, függetlenül attól, hogy az illető buddhista volt-e, vagy sem:
Akik a DEIZMUS oldaláról közelítették meg, általában úgy ítélték, hogy Istenhit hiányában inkább "filozófiai rendszer".
Akik strukturálisan tekintettek rá (egyházakba szerveződés, hitvilág létezése, stb), vallásként tekintettek rá.
A jó öreg buddhizmus...
Aláírnám Dezső hozzászólását, a vallásoknak komoly szerepe volt (van) a kalligráfiák "életében", főleg ha az említett iszlámot nézzük, vagy éppen a buddhizmust. Nem csak Kínában, Koreában vagy Japánban, de Tibetben is előfordul, a modern tibeti kalligráfia művészet is át meg át van szőve vele.
A buddhizmus és vallás, vagy a buddhizmus vallás-e kérdéshez egy meggondolásra szánt néhány sort fűznék: a nyugati kutatók, amikor a buddhizmusssal találkoztak, akkor igencsak személyes, és nem tudományos nézőpontból tették. Utazók leírása, külső szemlélők rálátása alapján. Aztán meg jött a tudományos vizsgálódás, amely mindig elképesztő objektív és kategórikus igyekszik lenni. A vallásfilozófia hozzáállása a vallásokhoz pedig igen korlátozott szemléleti lehetőségeket ad. Az antropológia már színesebbet. A vita is pusztán abból táplálkozhat, hogy mi minek szeretnénk látni a buddhizmust. Buddha nem volt buddhista, ahogy Jézus nem volt keresztény. Hittek valamiben, megtapasztaltak valamit. A tapasztalás pedig nem filozofálgatás. A filozófiákért a görögök óta nyugaton nem igen áldozták életüket emberek, keleten viszont nem találunk nyugati tipusú filozofálást! Mindenkinek szíve joga címkéket ragasztani, elképzeléseket gyártani (és félre értés ne essék, nem Dezsőt kívánom ezzel vádolni!), de egy gyakorló számára életvitel a vallás, és ebben a buddhizmus, a zen sem kivétel. Az életet élni nem filozófia, hanem gyakorlat, tapasztalat, megélés. A kalligráfiáról sem lehet pusztán beszélni, csinálni kell!
Szóval ássunk bele a múlt nagy mestereinek alkotásaiba, lessük el technikáikat, és készítsünk szebbnél szebb kalligráfiákat, gyakoroljuk azt!
Mély tiszteletem Mindannyiotoknak!
:DDD Nem is vettem volna "vádolásnak", én is csak azt írtam le, amivel találkoztam:) Magam részéről nem nyilvánítok véleményt arról, amiről úgy érzem, nem tudok eleget, hogy véleményezzem:)
Bek Un, azaz Fehér Felhő. A dharma-testvéreim (akikkel együtt vettük fel a fogadalmakat:
Bek Hwa (Fehér Virág), egy lány,
Bek San (Fehér Hegy), egy nálam idősebb srác
és Bek Bong (Fehér Hegycsúcs), egy másik srác.
A hozzá(bb)értők felismerik az írásjegyeket (2db), amik a dharma-nevem karakterei: "Fehér Felhő", ún. "pecsétírás" stílusban.
A pecsét sem nem yin(piros alapon fehér), sem nem yang (fehér alapon piros) módon faragott pecsét, hanem a kettő kombinációja úgy, hogy a kerekterekbe elrejtettem ill. hozzjuk adtam a yin-yang szimbólum két pöttyét is, amit a középső íves vonal választ el. (Ez választja el a yin módú "Fehér" karaktert a yang módú "Felhő" karaktertől.)
Kérem, hogy a hozzáértők mondjanak felette ítéletet! Állok elébe!
Hozzáértőnek nem nevezném magam, de anélkül is tetszik! :-)
Nem tudom, mennyire szokták keverni egy pecséten belül a yin és a yang metszési módot, de jól összehoztad a kettőt, ügyes tervezőmunka!
A metszett verzióval készült pecsét nyomatát látjuk itt már? Vagy még nem faragtad ki, csak a leendő minta ez? Mindenesetre, ha még nem faragtad ki, akkor majd a faragás után kérünk egy olyan pecsétnyomatot is ide, mai már a kővel készült! :-)
Már faragom, de ez itt még csak a terv képe. Sajnos direkt pecsétfaragó célszerszámom nincs, ezért azzal kell dolgoznom, ami van.
Szerintem hétvégére elkészül, és akkor majd bemutatom a lenyomatát is.