Bemutatkozásunk röviden:
(a hosszú bemutatkozás helyett pedig beszéljenek magukért a képek és cikkek!)
E weboldal elkészítéséhez az alapötletet a Kalligráfia fórumon lezajlott beszélgetés adta, ami egy esetleges kalligráfia egyesület létrehozásáról szólt. Mivel Magyarországon nem olyan egyszerű egy egyesületet, szövetséget vagy bármilyen más civil szervezetet működtetni, megbeszéltük, hogy egy közös, kalligráfiáról szóló weboldalt érdemes lenne működtetni, hogy azok akik a neten segítséget keresnek e témában, egyre több olyan oldalt találjanak, ahol segítséget kaphatnak.
Elsőként létrehoztunk egy Google-csoportot levelezőlistának, a kapcsolattartás megkönnyítésének érdekében.
Aztán mivel a kalligráfiáról annyi mindent lehet összegyűjteni (szerencsére), "muszáj" volt létrehozni e célra egy portált is, amin az ügyben tevékenykedők regisztrálhatnak és feltölthetik mind a képeiket, az írásaikat, vagy fordításokat, vagy megadhatnak hasznos linkeket mindannyiunk közös tudástárának bővítése céljából.
Így jött létre ez a portál, ahol mindenkit aki érdeklődik, információhoz szeretne jutni valalmiről a kalligráfiával kapcsolatban, vagy hozzá szeretne tenni, azt szívesen látjuk, és várjuk "sorainkba"!
Ugyanez a szíves invitálás érvényes a levelezőlistára is, ahol a "napi levelezést" könnyen megoldhatjuk a tagok között. Tehát, ha érdekel a nyugati latin betűs vagy a keleti kalligráfia (kína, japán, korea, tibet), esetleg valami még érdekesebb írásművészet (iszlám, szanszkrit, tibeti, tengwa, stb...), akkor gyere, és bővítsd a "tudástárat", sőt, készíts te is kalligráfiákat, gyakorolj velünk!
Nagyon szeretnénk, ha mindazok, akiket valaha is érdekeltek régi korok írásai, vagy azok, akiknek csak tetszik a cirkalmas "oklevélírás", vagy a hangulatos sörözők díszes írású cégérei, esetleg azok, akik megtalálta dédszülőjük egykori kézírását, és rabul ejtette őket egy másik kor hangulata, vagy pont hogy a modern kalligráfia nyűgözte le őket, esetleg egy mások kultúra íráshagyományai, bátran csatlakoznának kis társaságunkhoz!
A Kapcsolat menüpontban lehet levelet írni a weboldal adminisztrátorának (nekem), de lehet akár rögtön regisztrálni is, vagy csak hozzászólni a tagok képeihez, a fórumban kérdést feltenni, stb. (hozzászólás, fórumozás lehetséges regisztráció nélkül is, senki ne tartsa vissza a kérdéseit! :-) )
Igyekszünk válaszolni a kérdésekre amik felmerülnek, és megosztjuk egymással és látogatóinkkal az ötleteinket és tapasztalatainkat, hogy mit hol érdemes beszerezni, vagy hogy melyik papírfajtán milyen tollat érdemes használni - és tudunk segíteni az elindulásban, ha te magad is szeretnél a kalligráfiával foglalkozni.
Kellemes böngészést a weboldalon!
Üdvözlettel:
Kollár Lejla
admin
Itt az alábbiakban pedig érdemes tovább olvasni némi inspirációért:
Minél régebben mozgok a kalligráfia területén, annál többször hallom a következő, néha nevetős hangsúlyú, néha lelombozódott tónusú kijelentést: „Úgy szeretnék én is ilyeneket írni, de elképesztő, hogy mennyire nincs tehetségem az ilyesmihez”. Szinte már megszoktam azt is, hogy sokan nekifognak, és az első napok, hetek dülöngélő betűsoraitól annyira letörnek, hogy fiókban köt ki toll, tinta, papiros, és a kalligráfia besorakozik a „na, ezt is kipróbáltam” témák kipipálásoktól hemzsegő listájába...
Úgy gondoltam tehát, hogy érdemes néhány példát felsorakoztatni, illusztrálandó, hogy mennyire fontos a munka és kitartás, hiszen ebből igényli a legtöbbet a szépírás, mint műfaj.
Az eredeti ötlet nem tőlem származik (mint ahogy sok más isteni szikra sem). Ha böngészte már valaki a videomegosztókat tanulási célból, vagy anyagot keresett kalligráfiához a világhálón, nem tud nem találkozni Dr. Joe Vitolo nevével, akinek zseniális írásai, filmjei nekem is sokat segítettek. A Zanerian.com, az IAMPETH, elképesztő mennyiségű anyaggal szolgál az ő keze nyomán. Ő tett közzé néhány érdekes képet is, pontosan azért, hogy aláhúzza, mennyi múlik a munkán, és mennyire meglepő eredményeket lehet produkálni, ha valaki nem blokkol le egy pesszimista berögződésnél.
Külön köszönöm Vitolo úrnak a beleegyezését az anyag felhasználásához, támogatását, segítségét, és természetesen azt az irgalmatlan melót is, amit a hozzánk hasonló kezdők kikupálásába fektet, „egyszerű” segítségként. Thanks for everything, Joe!
A képek magukért beszélnek, de van néhány olyan érdekesség, amelyet mindenképp megemlítenék (már csak azért is, hogy angolul nem beszélők is értsék, miről van szó)
|
Az első kép a tolldíszítmények egyik legnagyobbikától van: A felső rajzot 17 éves korában (1885) készítette. Nem úgy az alsó, 50 évvel későbbi rajzon, amely (a képre kattintva nagyobb méretben is megnézhető!) |
A második eset kifejezetten iskolapéldája annak, hogy hol dől el a „puszta tehetség vs. kemény munka” csatája. Az eset Earl A. Lupfer (1890-1974) nevéhez fűződik, aki egy pennsylvaniai farmról ment a „Zanerian College of Penmanship” padjaiba szépírást tanulni. A Zanerian College a 19. század legnagyobb nevű ilyen intézménye volt, Charles Paxton Zaner és E.W. Bloser vezetésével. Mindketten mesterek, de Zanert abban az időben a szó legszorosabb értelmében a világ legjobbjaként tartották nyilván. A Zanerian College meghatározó szerepet töltött be úgy az üzleti, hivatali, mint a magán szépírásoktatás terén is.
Itt kezdte el Lupfer viaskodását a tollakkal, Zaner keze alatt. A viaskodás ebben az esetben valóban szó szerint értendő, hiszen számára annyi nehézségbe ütközött az alapok megtanulása is, hogy maga Zaner egy adott pillanatban behívta az irodájába, és közölte, hogy kész visszafizetni a fiatalember tandíját, mert nyomát sem látja annak a készségnek amellyel valaha is elsajátíthatná a szépírás művészetét. Jellemző volt Lupfer eltökélt válasza: „szépírást jöttem ide tanulni, és ezt meg is fogom tenni”. Bloser vette szárnyai alá, és nem tudni, mennyi időbe telt, de később ő másolta az intézmény könyveit, a „The Business Educator” szerkesztője lett, és átvette egykori mestere, Zaner helyét a dicsőségtáblán. Azok közé tornázta fel magát, akik neve a tökéletesség szinonimájaként csengett a műfajban.
A képen felül a kezdő, szenvedő Lupfer írásmintája szerepel, alul pedig szintén ő, képességei csúcsán.
Az eltökéltség egyik legmegrázóbb példája J. C. Ryan, a kezek nélküli kalligráfus esete.
Miután egy hóvihar következtében mindkét kezét elveszítette, évekig reménytelenül próbálkozott, hogy valamilyen munkát megtanuljon elvégezni.
A "show" kedvéért lábbal kezdett el írni, de miután ez eléggé
kényelmetlennek bizonyult, úgy döntött, a kézcsonkjait fogja használni, és a látványos, díszített, lendületes „Ornamental Script” stílusát tanulta meg személyes tanítványként Louis Madarásztól, akit ma - még posztumusz is - is ezen írás legnagyobbjaként jegyeznek.
Ryan sikerének nem elhanyagolható bizonyítéka az, hogy városról városra járva, napi 30 dollárt is megkeresett kártyák megírásával, ami abban az időben nem volt kis összeg. A kép pedig magáért beszél.
De hogy „szó ne érje a ház elejét”, Dr. Vitolo közzétette saját írásfejlődésének néhány állomását is.
Balról jobbra: az első íráspróba 1995-ből, a következő 1998-ból, egy évvel később az 1999-es IAMPETH találkozó körül, a következő néhány hónappal a IAMPETH találkozó után (szavaival élve igen tanulságos hatással volt rá Bill Lilly, úgy a találkozó előtt, mint alatta és utána is), és végül jobbra az utolsó a jelenlegi íráskészségét tanúsító kép.
Végezetül: nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy magamat azok közé sorolom, akik felérhetnek a legnagyobbakhoz. Ugyanakkor az volt a célom, hogy legyen legalább egy olyan példa is a képek között, ahol teljesen mindennapi kéz fejlődését mutathatom meg. Ezért vettem elő saját dolgaim közül két képet. Az egyik abból az időből való, amikor elkezdtem a folyóírásokkal bíbelődni, 2008 május-júniusa körül. Júliusban írtam az idézetet (szándékaim szerint Copperplate lett volna), és akkor még nem láttam az egyenetlenséget, a kusza betűket, a arányosságok hiányát, csak élveztem, hogy írok. A másik kép szintén Copperplate, kártyákon, 2010 augusztusában írtam egy gyerekrendezvényen. Remélem, van látható és értékelhető különbség... :)
Nem célom semmiféle lelkesítő beszéddel zárni ezeket a sorokat. A képek - csak hogy ismételjem magam - magukért beszélnek, így az én további szavaimra nincs is szükség.
Egyetlen mondat mindössze: mielőtt eldöntenénk, hogy nincs hozzá tehetségünk, érdemes megpróbálni, és írni, írni, írni... Sokakat érhet igen kellemes meglepetés.
Köszönet Dr. Joe Vitolo-nak, aki kérésemre készségesen
ekkora felbontásban is elküldte munkáit, hogy számunkra is tanulságos legyen...
A fenti képek további tanulmányozásra nagy méretben egy rákattintásra új lapon, vagy az összes egy albumban az alábbi linken megtekinthetőek:
Mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, hogy mi esik jobban kézre: az egyenesek, vagy a görbék kezelése. Amennyiben a kezdő bizonytalannak érzi az ívek kezelését, érdemesebb egy gótikus textuálissal (v. textura) kezdeni, aztán ízlés szerint a rotunda, basztard, schwabachi, fraktur irányába, és/vagy az unciális, félunciális, karolin, humanista vagy más antikva irányába gyakorolni az íves vonásokat.
Amennyiben nem jelent problémát a görbék kezelése, a kezdés unciális - félunciális, -humanista vonalon mehet a "legkevesebb" erőfeszítéssel, de mindenképp antikvák, tehát álló betűtípusok.
Ami nem nagyon javasolt:
1. Dőlt betűs, bonyolult vonásrendű betűkkel való kezdés. Klasszikus példa erre a kancellária (angol nyelvterületen "italic") és származékai. Az a jó, ha a kezdőnek a lehető legkevesebb "paraméterre" kell koncentrálnia egyszerre. A kancellária esetében a betűtörzs kerete paralelogramma, és elég nehéz egyszerre koncentrálni a betűtörzs formájára, talpakra, szárak egységes szögére, párhuzamosságára, ívekre, betűtávra, urambocsá' díszítményekre. Ez első körben még az álló betűknél is megdolgoztatja az embert. A kancellária érdekessége viszont, hogy kalligráfusok körében az egyik legnépszerűbb betűtípus.
2. Copperplate, Spencerian, avagy az angol folyóírás bármely változatával való kezdés. Amikor a fenti problémákhoz hozzáadódik a rugalmas hegy változó dinamikával való kezelése, a szigorú 54°os dőlésszög, a mértani pontosságú hajszálvonalak tartása, hamar okozhat kiábrándulást, ha az ember túl gyorsan beleszalad ebbe az írásba.
Egyöntetű vélemény, hogy az angol folyóírás a legnehezebben megtanulható, legtöbb gyakorlást, és legkönnyebb kezet igénylő írás.
Érdemes ennek tudatában gyakorolni, és elfogadni, hogy sokkal több munkát igényel, mint a legtöbb alfabétum :)
Kérdés: 1 típust, vagy több típust gyakoroljon az ember?
A legtöbben azt javasolják, hogy érdemes kezdésnél is több típussal foglalkozni.
Saját tapasztalatom az, hogy több típus gyakorlása általánosan is biztosabbá teszi a kezemet. Amikor valamilyen betűtípussal írok, és a kezem fárad, egy másik gyakorlása szinte pihentetően hat (más kéz- és
tolltartás, más lendület, stb). Csak egy típust gyakorolva úgy érezném, mint egy bokszoló, aki kizárólag balhorgokkal edz. :)
Két fontos pontot még említenék:
1. Szöveget írni, írni, írni, és írni. Soha nem ír eleget az ember. Ez fogja kidolgozni a betűközök helyes használatát, a kötéseket, betűdíszítést, sortávokat, stb.
2. Minden alkalmat megragadni azon gyakorlatokra, amelyek függetlenítik a kezet a papírtól. Akik távolkeleti kalligráfiával foglalkoznak, tökéletesen tudatában vannak ennek jelentőségével, de a nyugati kalligráfiában ez pontosan ugyanolyan fontos. A lendületes hurkok, egy vonással készülő díszítmények, stb alkalmazása egy bizonyos szint felett elképzelhetetlen megtámasztott csuklóval. Ennek érdekében lehet eleve olyan méretben gyakorolni a betűrajzolást, amelyhez az ember "kénytelen" felemelni a csuklóját a papírról, valamint kilométerszámra gyakorolni a hurkokat, KÉZTÁMASZ NÉLKÜL :)"
.
Sok rosszat lehet mondani az internetre, de egyet biztos nem: hogy kevés lenne az információ, amiből válogathatunk.
A kalligráfia iránt érdeklődőknek a YouTube - az egyik népszerű videómegosztó oldal - egy szinte végeláthatatlan kincsesbányát kínál, és a minőségre sem nagyon lehet panasz a legtöbb esetben: a legtöbb találat valóban informatív, oktatási segédanyagként szolgálhat minden szinten az érdeklődőknek.
Keressünk a "calligraphy" kifejezésre a YouTube-on:
Különösen az expertvillage nevű YouTube "felhasználót" ajánlanám a hobbitevékenységeket folytatók számára, mivel a gördeszkázás rejtelmeitől a hegedülés vagy a főzőcskézés alapjait bemutató videókon túl bizony a nyugati és a keleti kalligráfia iránt érdeklődőknek is rengeteget ad! Igaz, kellhet hozzá angol nyelvtudás bizonyos esetekben, de még ilyenkor is nagyon sokat számít az, hogy láthatjuk, miről beszélnek, és ezáltal a jó részét a szöveg értése nélkül is hasznosíthatjuk. :-)
Itt látható egy jópár videót tartalmazó videólista az expertvillage YouTube videói közül, amelyek a "calligraphy" keresőszóra jelentek meg.
(Ha a play gomb melletti gombra kattintasz, felugrik egy belső sáv a videón belül, ahol nagyobb adagokban lapozni lehet a videók között. De az aktuális videó két oldalán található jobbra-balra nyíllal is egyesével léptethető a következő videóra vagy az előzőre.)
Az alábbiakban látható, hogy ehhez hasonló válogatásokat is összekészítettem, leszűkítve a válogatást az egyes írástípusokra, vagy korokra, vagy népekre-kultúrákra.
Szerencsére a választék bőséges, csak legyen elég sok időnk a Youtube-on csavarogni :-)))
Az egyik Youtube felhasználó, hamidrezaibrahimi, minden egyes betű leírásához külön videót készített Copperplate stílusban, beleértve a számok írását és az egyéb írásjeleket is.
Kezdő kalligráfia gyakorlóként sok sikerélményt tud okozni az úgynevezett "italic" stílus, mivel nagyon hasonlít a mai betűformálásra arányaiban is és nagyjából a vonássorrendjében is. Igazán a gyakorló keze alá adja magát :-) A videóbemutató az eszközök és a tollak, tinták, vezetővonalak bemutatásával indul, ami szintén nagyon hasznos - még akkor is ha nem értjük az angol szöveget vagy feliratokat.
A Youtube-videóválogatások következő lapja legyen a már Magyarországon is egyre ismertebb és kedveltebb "keleti" kalligráfia, ami alatt a címben is említett kínai, japán és koreai kalligráfiákról szóló videókat gyűjtöm majd a Youtube-ról.
Mivel fellah nemrég megosztotta velünk a kiállításáról készült albumot, ezért a Youtube-válogatásaim közül az első "szűkített keresés" legyen mindaz, ami nekem arab, perzsa, török, vagy hasonló kalligráfiának tűnt, vagy olyan stílusban készült. (Sajnos még nem tudom megállapítani, melyik videó pontosan milyen "nemzetiségű", azaz milyen írástípus és milyen nép neve kapcsolható hozzá. Remélem, hogy fellah segít nekem ebben majd jobban eligazodni!)
Néhány oktatóvideó az egyik -szerintem- könnyen írható kalligráfiai stílusról. Ezeket sima, vágott hegyű tollal, vagy náddal is lehet írni, nem csak ecsettel! ;-)
Egy nagyon kellemes kis kézzel készült könyvet találtam a Youtube-on.
Szerintem minden lapja, és maga a könyvvé való kötés is megérne egy misét: nagyon precíz és egyben "laza" kinézetű munka:
(én mindig meg-megállítom a videót a lapozások után, olyan részletgazdag és voltaképpen olyan rém egyszerű a legtöbb "felület" kidolgozása... hogy csak tátogok. )
Ezúttal nem írhatom azt, hogy "indiai kalligráfia", mert ahogyan a videókon látható, e kalligráfus latin betűs kalligráfiával, és sok minden mással is foglalkozik. Beszéljenek inkább a videók! (ezek csak egy keresés eredményei, nem néztem meg mindet, ezért kérlek szóljatok, hogyha olyan is van köztük, ami nem a mester munkáját mutatja. A nevére kerestem rá, így elvileg azért passzolni fognak ide a videók... :-) )