Rotring Isograph, de nem tussal hanem töltőtoll tintával?
k, 2011-12-13 13:15
Sziasztok,
elnézést kérek, ha rossz helyre írom.
A kérdésem a következő: Rotring Isograph-okat vettem nemrég, és hozzá a Rotring által ajánlott tust. Viszont nekem töltőtoll tintámból van rengeteg, és nagyobb színválaszték, valamint ruhából kimosható, szóval számos előnye lenne a tussal szemben.
Majd ha elfogynak a tusok, átállnék tintára. Mi a véleményyetek erről? Lehetséges vagy rontja az írásképet, esetleg rongálja a tollat? Sellak nincs bennük, töltőtoll tinta mind. A netet feltúrtam e témában, egyetlen hivatkozást találtam, aki szerint nem lesz belőle baj. Meg tudja valaki erősíteni, hogy ez tényleg így van?
Köszönöm a válaszokat előre is.
P. Péter
sze, 2011-12-14 07:52
#2
Köszönöm szépen a választ.
Köszönöm szépen a választ. Igen, azt már figyeltem, hogy saját tartályukban lötyögtetésre is másképp viselkednek: a töltőtoll tintája olyan mint a víz, a tus a mézhez, bicikliolajhoz áll közelebb.
Igen, amit a vastagságról írsz, már a tussal is megfigyelhető: most 0.2 és 0.6 közöttiekkel ismerkedem, ott a 0.6-os már néha tussal is megfolyik, ill. gyöngy képződik a hegyén, írás előtt rongyba kell törölni.
Az ötlet onnan is jött, és azért is vagyok bizakodó, hogy vannak nagyon vékony hegyű töltőtollaim, olyan 0.2 és 0.3 mm lehet a vonalvastagságuk (Rotring Renaissance illetve Pelikan Stenofüller) és azokkal gyönyörűen lehet írni.
A Winsor&Newton tintákról az eszmefuttatást nem bírtam követni, zöld vagyok még.
Péter
k, 2011-12-13 14:21
#3
tinta
Szia!
Szerintem ezt egyszer mindenki kipróbálja, aki dolgozott már csőtollal :) a probléma ott van, hogy a tintát tust minden alkalommal használat után ki kellene mosni szigorúan, mert erre az egyre nagyon érzékenyek. Főleg a 0,2 alattiak, ill annál vékonyabbak. Mindent ki kell mosni, és asszem le is van írva rajzolva a speckó tisztítási eljárás...
Szerintem ha ezt következetesen végigcsinálod minden alkalommal, akkor nyugodtan használhatod a töltőtoll tintákat is.
Mihez használod őket? Mert arra is érzékenyek, hogy a papírra merőlegesen használd, mert különben ferdén kopik és akkor hamar vége.
Üdv:
Szilvi
sze, 2011-12-14 07:56
#4
Szia,
köszönöm a választ.
Szia,
köszönöm a választ. Igen, a tisztítási leírás benne van a kartondobozkában, összehajtogatott papírlap mint a gyógyszereknél. Külön érdekesség, hogy magyarul is szerepelnek az utasítások, pedig a tollakat Indiában vettem. Mostam is már, de nem minden alkalommal, hanem amikor a tartály kiürül.
Mihez használom? Papírra íráshoz, 3 mm sortávolságú Filofax jegyzetlapokat tölteni, rengeteget. Bevallom, nem merőlegesen használom, hanem ahogyan töltőtollat használnék. Viszont nagyon könnyű kézzel, siklik a papíron.
Péter





Két dolog lehet zavaró:
A töltőtoll tinta kevésbé viszkózus így jobban folyik. Ez még nem biztos, hogy zavaró a vékony hegyeknél, viszont nehezebben lehet kezelhető a vastagabbaknál.
A másik ugyanebből ered: a folyékonyabb töltőtoll tintát jobban "kikaphatják" a csőből bizonyos papírfelületek. Így mindenképp hatása van az írásképre nézve.
Más kérdés az, hogy ezeket a hatásokat hogyan tanulod meg kezelni, és akár kihasználni a saját előnyödre.
Ugyanakkor rendszerint sokkal finomabban kell megtanulni bánni vele fizikailag is, mert a szinte vízszerű töltőtoll tintának "más a kenése" a papír és a fém között (bármilyen viccesen hangzik), tehát sokkal könnyebben "karcolhat" a tollhegy, még ha első körben nonszensznek is hangzik, hogy egy Rotring csőtoll karcolhat :D
Egyébként a viselkedésbeli különbség nagyjából olyan, mint a Winsor&Newton tintáknál a vastagabb piros kupakos és a hígabb (töltőtollban is használható) kék kupakos között.