Problémák

Mi a helyzet a gimnáziumokban? Erre nézve érdemes elolvasni a ciszterci rend budapesti Szent Imre gimnáziumának 1940/41. iskolaévi évkönyvében a 46. oldalon található „tanulmányi előmenetel” című fejezetet. A zsinórírásról itt közölt vélemény szintén nagyon lesújtó. De úgy látszik, a zsinórírás az elemi kiadásában 1941-ben megjelent Tanterv és Útmutatások IV. kötetében (I. 75. oldalt) a zsinórírástól nagyon eltérő újabb álló írású abc-ét ír elő (1. 1. ábrát).

Ennek módszeres útmutatásai után ezt olvashatjuk: „Ha a tanító módszere meggyőződésből más írásmódot (nyilván a zsinórírásra céloz) követ, feltétlenül szükséges, hogy ez írásmódnak módszeres irodalmát ismerje és elveit a gyakorlatban alkalmazni, tudja”. E szerint az elemi iskolákban a legújabb írásmód mellet tanítható a zsinórírás is. Ma tehát az elemi iskolai írásoktatás terén az a nemkívánatos állapot következett be, hogy kétféle írásmódot tanítanak.

Azt, hogy melyik írásmódot kövessék az egyes iskolákban, községekben vagy városokban, a tantestületek tagjainak együttes határozata dönti el. Szomorú, hogy szavazással kell eldönteni azt, hogy milyen írást tanítsunk! Ez a helyzet a gyorsírástanítás terén az egységes magyar gyorsírás megteremtéséig uralkodó állapotokra emlékeztet. Az írás ügye millió és millió embertársunkat érinti. Fontos közérdek parancsolja, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk és a bajokat még a mai háborús idők ellenére is valóban megnyugtatóan, orvosoljuk. Ott tartunk már, hogy az írás körül mutatkozó visszásságokat azok is észreveszik, akik eddig egyáltalában nem foglalkoztak ilyen problémával. A szülők sem értik, hogy gyermekeik miért írnak olyan rendkívül csúnyán, pedig bizonyára igénybe veszik az eredményesség kedvéért a nevelés hathatósabb eszközeit is.

Szükség van-e a kézírásnak intenzívebb tanítására a jövő szempontjából?

Persze akadnak olyanok, akiknek az a véleményük, hogy a kézírás ma már nem is olyan fontos, hiszen minden vállalat, még a legkisebbek is, irodaüzemüket gépi erőre igyekeznek berendezni. Sajnos, ez a tévhit már az ifjúság körében is elterjedt. Kétségtelen, hogy az ügykezelés amennyire csak lehetett gépi erőre rendezkedett be. Ezt azonban csak a tőkeerős vállalatokról mondhatjuk, de ezeknél a nagy vállalatoknál is még mindig bőven akad olyan munka, amelyet nem sikerült vagy nem volt gazdaságos gépi erőre átállítani. Menjünk csak tovább. Miért keresik a vállalatok rendületlenül a szép kézírású munkaerőket? Miért kívánják az állást keresőtől, hogy saját kezűleg írt szolgálati ajánlkozást nyújtson be?

Azért, mert a vállalat a benyújtott kézírásos ajánlkozásból az abban foglaltakon kívül nemcsak arra kíváncsi, hogy a pályázónak milyen az írása, hanem ebből annak jelleméről is szeretne tájékozást kapni (Grafológia).

A vállalatok vezetői nagyon jól tudják, hogy az írásnak nagy gyakorlati előnyei mellett jellemnevelő hatása is van. Valóban az írás, ha megfelelő rendszeren épül fel és azt hozzáértők lelkiismeretesen, tanítják, sok olyan tulajdonsággal vértezi fel az ifjút, amelyeket semmi más eszközzel nem érhetünk el. Így magától értetődő, hogy a vállalat szívesebben vesz fel olyan munkaerőt alkalmazottai sorába, akiknek többi használható tulajdonsága mellett jó kézírás is van. Mindezekből láthatjuk, hogy a gyakorlati élet milyen világos, félreérthetetlen feladatot ró az iskolákra a kézírás tekintetében. Ezzel szemben cikkem elején nagy vonásokban már rámutattam az iskolákban uralkodó állapotokra. Az igazság az, hogy az iskolai élet kétszeresen, a kereskedelmi középoskolai élet, pedig ennél hatványozottabban megkívánja, hogy a növendékek megfelelő íráskészséggel rendelkezzenek, hiszen a testnevelést kivéve minden tantárgynál szükség van a kézírásra.

Ha tehát a tanulóifjúság nincs kellő módon a tollforgatásra kiképezve, ez a tanítás eredményes munkáját nagymértékben hátráltatja.

Már pedig a mai diákság nagyon gyengén ért a betűvetéshez. Olyan az írása, minta legnehezebb testi munkát végzőké. Betűik saját maguk által kigondolt különböző formát öltenek, mintha többféle írásmódot tanultak volna, vagy néha azt kell hinni, hogy még az ábc-t sem ismerik. Erről bőven tanúskodhatnak különösen az írásbeli tantárgyak tanárai, akik nem győzik hangoztatni, hogy mennyire megnehezíti tanítási és dolgozatjavítási munkájukat a tanulók feltűnően rossz kézírása. Módszeres tanári értekezleteken, tanulmányi felügyelői és egyéb értekezleteken, valamint komoly cikkekben szóvá is teszik ezt. Ez állapot bekövetkezésének egyik legfőbb okát a zsinórírásban látom, amely a maga sajátos rendszerével nem ad lehetőséget, az ifjúságnak a tetszetős, jól olvasható, könnyed kézírás kialakítására. Megvilágítom, hogy miért. Vegyük csak szemügyre elsősorban a zsinórírás írószerszámát. A hozzáértők első látásra megállapíthatják, hogy ezzel képtelenség elfogadató módon írni. Ma olyan eszközzel ír a diákság, amely mindennek nevezhető, csak éppen írószerszámnak nem. Gömb- vagy tompa végű tollal ellátott vastag, tollszárfélének nevezett dorongot adtak a kezébe. A diákság által nagy szeretettel használt töltőtollak némelyike még ennél is durvább kivitelű. A régi jól bevált írásrendszer írószerszáma vékony tollszár hegyes tollal ehhez az otromba, sok hibával rendelkező íróeszközhöz viszonyítva, finom műszer. Ezzel az írószerszámmal csak azok nem tudtak írni, akik nem tanulták meg annak szabályos fogását, ami nem volt nehéz feladat. Nem volt ennek a tollnak semmi hibája. Annál több hibája van a zsinórírásnál használatos tollnak. A tinta erős savtartalmánál fogva a gömb végén könnyen lerakódik, vagyis megszárad és így hosszabb használat után az írás fokozatosan vastagabb lesz. A tintának ez a tulajdonsága ezen kívül a sűrű tintába mártást is maga után vonja. Továbbá az ilyen gömbvégű tollat tisztítani sem lehet, ami aztán a toll időelőtti tönkremenését idézi elő.

Apróbb betűket írni ezzel a tollal és írásmóddal egyáltalán nem lehet, pedig ilyen feladat elé is állíthatjuk az írni tudó egyént akár az iskolai, akár a gyakorlati élet.

Ez az oka annak, hogy tanulóink meglehetős nagyméretű betűkkel írják írásbeli dolgozataikat. Az íróeszközről elmondottak után nézzük csak magának a zsinórírásnak, mint írásrendszernek megdöbbentő hibáit.